A 14. ARADI VÉRTANÚ?

A 14. ARADI VÉRTANÚ?

A történészek évtizedekig nem akarták tudomásul venni, hogy az aradi vár börtönében bizony volt még egy tábornok, aki ugyanúgy vértanúhalált halt....

A történészek évtizedekig nem akarták tudomásul venni, hogy az aradi vár börtönében bizony volt még egy tábornok, aki ugyanúgy vértanúhalált halt. Csak kevésbé látványos, de szívszorongató módon...

Lenkey János tábornok elképesztő ember lehetett. Amikor le kellett volna vernie lengyel testvéreink forradalmát, ellenszegült az osztrák parancsnak, sőt, Galíciából, a mai Lengyelország területéről egy egész század huszárral (!) hazaszökött az 1848/49-es forradalom megsegítésére. Maga Petőfi Sándor írt erről verset a "Lenkei százada" című versében.

Később a délvidékre vezényelték, ahol az ő ezredében harcolt a legnagyobb magyar betyár, Rózsa Sándor is embereivel. Nem kevés gond lehetett a betyárokat a katonás rendhez szoktatni... Talán a világon is egyedülálló módon engedélyezte számukra a karikás ostor fegyverként való használatát, a szokatlan fegyver pedig komoly riadalmat keltett az ellenség köreiben.

Ezután a bevehetetlen komáromi erőd védelmével bízták meg - és hogy ezt el tudja látni, álruhában szökött át az osztrák ostromzáron sikeresen.

A világosi fegyverletétel után - lengyelországi "dezertálása" miatt - Haynau az egyik legkeresettebb ellenségének tartotta. Kivégzésére a "többiekkel" csak azért nem került sor, mert kalandos életútja végén elvesztette mentális egészségét. Szerafinát, lengyel szerelmét szólongatva halt meg 1850. februárjában a nedves börtönfalak között. Temetése kis híján forradalmi megmozdulást váltott ki. Emlékét ma is márványtábla őrzi.

És a különleges csavar a történetben: testvére, Lenkey Károly szintén tábornoki rangban harcolt a magyar szabadság védelmében és nem kevésbé kalandos utat járt be!

Te segíts aranyhajú!
- részlet T. Ágoston László A két Lenkey c. történelmi regényéből -

    Az aradi vár börtöncellává alakíá alakított földszinti szobájában ült egy koszos priccsen. Tábornoki atillája gyűrött, pecsétes, a rangjelzés helyén felfeslett a varrás. Szeme alatt az átvirrasztott éjszakák szarkalábai, hosszú, hajdan nyalkán pödört bajsza belelógott ápolatlan szakállába. Révedező tekintettel meredt maga elé, mint aki minden erejével el akarja feledni a jelent, hogy a múltból merítsen erőt az eljövendő borzalmak elviseléséhez. 


    - Szerafina, te aranyhajú, most segíts! Ezt még túl kell élnem...- motyogta maga elé. - Szerafinám, egyetlen szőke angyalom...
    - Már megint az angyalkáját szólongatja - nevetgélt a szuronyos  puskával sétálgató őr, s intett a társának, hogy figyeljen. Hosszúra nőtt szász legény volt az őr. Odaállt az ablakhoz, s kiöltötte a nyelvét a fogolyra. Ő meg  felhördült, mint a láncra vert vad, felragadta a keze ügyébe eső tányért, és az ablakhoz vágta. Amikor kissé lecsillapodott a dühe, újra visszatért az ábrándjaihoz. 
    - Látod, aranyhajú, mindig dühítenek. Az őrületbe akarnak kergetni. Jó néhány csatában megvertem őket, most ezzel törlesztenek. Ernst hadbíró azért faggat, hogy áruljam el a társaimat, és az én cellám elé küldi a legkomiszabb bakáit. Már minden ablakom kitört, nem tudom elviselni a kárörvendő vigyorukat. Egyedül te tartod még bennem a lelket, aranyhajú. Segíts nekem, hogy bátran állhassak hóhéraim elé!
  

 Fölállt, megtapogatta elzsibbadt tagjait, s az udvarra néző ablakhoz lépett. 
    - Két éve még milyen boldog voltam veled... Ugye te is, aranyhajú? Emlékszem, nyárutón, amikor együtt lovagoltunk atyád, Potocky gróf birtokán.... Arany hajad lobogott a szélben, a szemed kék, akár a felhőtlen ég... Tudom, soha se látlak többé, és az eget is legföljebb egyszer nézhetem meg, amikor a kivégzésre visznek. Aztán a kerületi bálon, Sztaniszlauban... hogy táncoltál, hogy nevettél... Arany hajad most is itt lóg a nyakamban medalionba zárva ereklyeként. De hol van már az a régi, büszke kapitány, és hol van Szerafina kontesz, a gondtalan, csacsogó kis angyal?
   

- Én hittem, hogy a népek szabadságra születtek, s hittem, hogy boldoggá tehetlek téged... Már semmiben se hiszek. Csak benned, s abban, hogy meg kell halnom. Tudom, akkorát vétettem a császár ellen, hogy azt meg nem bocsáthatja. Ernst is mondta az első kihallgatáson, hogy bárki kaphat kegyelmet, de az én bitófámat már készíti az ács... Azt mondta Görgey, mielőtt letettük a fegyvert az oroszok előtt; tagadjunk, amit csak lehet, s el is égettük az iratokat. Én nem félek a hóhértól, amit tettem, a lelkiismeretem diktálta, s újra megtenném,  ha visszaadnák a kardomat. Magyar vagyok, még ha Bécsben neveltettek is. De nem ez a fontos, hiszen Damjanich szerb, Guyon angol, Bem lengyel, Mack morva, Leiningen osztrák, a fivére ellenünk harcolt, de mind igaz férfiak. És most mi itt valamennyien szánandó rabok vagyunk. Nem a haláltól félünk, hanem a vesztett ügyet siratjuk, s titeket, akiknek élnetek kell tovább...

- Tegnap levelet csempésztek át hozzám Töröktől. Azt írja, Görgeyt pénzen vették meg a muszkák. Ő szabad, Ausztriába ment. Én nem hiszem. Bár ebben a fölfordult világban a legkiválóbbak is meginoghatnak... Istent kérem, segítsen elviselni ezt a nyomorúságot, és ne vegye el az eszemet! De ha meglátom ezeket a vigyorgó, ostoba bakákat a cellám előtt, meg Ernst hadbíró rókaképét, szeretném rájuk omlasztani a várat. Brzezányban éreztem hasonlót, amikor Paar ezredes lecsukatott, mert nem ölettem halomra a lengyeleket Sztaniszlauban. A te véreidet, Szerafinám! Ha újra kezdhetném, most se cselekednék másként, hidd el nekem, aranyhajú!
    

- Két hónapja még ünnepelt tábornok voltam, a hős Lenkey. Négylovas hintóval készültem hozzád, hogy boldoggá tegyelek. És ki tudja, két hónap múlva nem fekszem - e temetetlen hullaként a várárokban?... Tudom, te most is aggódsz értem, hisz’ őszintén szeretsz, akár csak én téged, de lásd be, egyetlenem, számomra nem létezett más út. Te se becsülnél, ha megalkudtam volna. Elmenekülni, elfutni a hóhér elől? Hová? Kihez? Minek? Férfinak születtem, s ha Isten engedi, akként is halok meg. 
    

A folyosón kemény, csizmás léptek kopogtak végig, aztán rövid, katonás vezényszavak. Végül a főfoglár borízű hangja a nevét szólította:
    - Herr Lenkey, kommen Sie sofort!

Kezére bilincset raktak, s két fegyveres őr kísérte a reggel óta ülésező hadbíróság elé. Ezen a napon ő volt a negyedik vádlott. Karl Ernst őrnagy, törzshadbíró feje fölött 1849 szeptember 14-ét mutatott a naptár...

A könyv 2490 forintos áron (+postaköltség) megrendelhető az alábbi email-címen:[email protected]

Ne felejtsd el megosztani, hogy mások is lássák!

http://www.tagostonlaszlo.hu/

► KÉRJÜK OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK! HOZZÁSZÓLNI LENTEBB TUDSZ!

SZÓLJ HOZZÁ


Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Ne felejts el Kedvelni minket!