Fagyhalál: 12-re nőtt az áldozatok száma! És még el sem kezdődött az igazi tél!

Fagyhalál: 12-re nőtt az áldozatok száma! És még el sem kezdődött az igazi tél!

November közepéig tizenketten szenvedtek fagyhalált Magyarországon – tájékoztatott róla a Magyar Szociális Fórum szombaton, értesülései alapján. Az...

November közepéig tizenketten szenvedtek fagyhalált Magyarországon – tájékoztatott róla a Magyar Szociális Fórum szombaton, értesülései alapján.

Az áldozatok közül hatan a szabad ég alatt hűltek ki, hárman fűtetlen lakásukban, hárman pedig kórházba szállításuk közben, illetve beérkezésük után, mert már nem tudtak rajtuk segíteni.

Központi Statisztikai Hivatal időközben közzétette az „extrém hideg következtében” múlt télen (2016-2017 telén) elhunytak számát. A KSH adatai szerint a jelzett időszakban 238-an szenvedtek fagyhalált. A Magyar Szociális Fórum eddig 203 esetről tudott.

Az emberjogi mozgalom felhívta a figyelmet arra, hogy a közszolgálati médiában egyesek kormányellenes „uszításnak” minősítik a fagyhalállal kapcsolatos tények ismertetését, és arra szólították fel a Magyar Szociális Fórumot, hogy fagyhalállal kapcsolatos híreit ne nekik küldje, hanem a liberális sajtóorgánumoknak.

Az objektív tájékoztatással hadilábon álló szerkesztői hozzáállástól az MTVA mindmáig nem határolódott el, és nem is utasította szerkesztőjét bocsánatkérésre az MSZF-től.

MSZF SZK

► KÉRJÜK OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK! HOZZÁSZÓLNI LENTEBB TUDSZ!

SZÓLJ HOZZÁ


Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Ne felejts el Kedvelni minket!