Falusi csok: érinti a megyét

Falusi csok: érinti a megyét

Miskolc – Településvezetőket kérdeztünk, mit várnak az úgynevezett falusi csok bevezetésétől. Az elképzelések szerint júliustól vezetik be a falusi...

Miskolc – Településvezetőket kérdeztünk, mit várnak az úgynevezett falusi csok bevezetésétől.

Az elképzelések szerint júliustól vezetik be a falusi csokot, amely a használt lakások vásárlása esetén már két gyereknél is jelentősen növelné a jelenleg elérhető összeget, de három vagy több gyermek esetén az eddig csak új lakásoknál elérhető 10 milliós összeget is megkaphatják a családok – olvashatták a hírt lapunkban.

Infrastruktúra is kell

Az új támogatási rendszert kifejezetten az ötezer lélekszám alatti településeken lehet majd igénybe venni, ott, ahol nagyobb a lakosságszám-­csökkenés, mint az országos átlag. Ahogy írtuk, a változásnak elsősorban megyénk lehet a nyertese, hiszen a feltételeknek megfelelő listán megyénk települései kevés kivétellel rajta vannak.

Így például a 12 ötezer lélekszám alatti városból kilenc is: Tokaj, Mezőkeresztes, Borsodnádasd, Abaújszántó, Cigánd, Sajóbábony, Rudabánya, Gönc és Pálháza. A majd háromezres lakosságszámú Abaújszántón pedig üdvözlik az új támogatást.

– Minden döntés, támogatás, ami a fiatalok helyben tartását segíti, az csak jó lehet. Mi magunk is igyekszünk mindent megtenni, hogy a város vonzó legyen a családosok számára és itt maradjanak, vagy ide költözzenek – mondja Sáfián Ádám polgármester.

A városban vannak eladó ingatlanok, és itt is jellemző volt, hogy a nagyobb, több generációs ingatlanokra nem volt kereslet, most a polgármester bízik abban, hogy ezeknek is új tulaja lesz. A megfelelő infrastruktúra érdekében felújítják az óvodát, bölcsődét fejlesztenek és új játszótér is épül, miközben az újszülötteket ajándékcsomaggal köszöntik.

– Közel vagyunk Miskolchoz, jó a közlekedés, van a településen bölcsőde, óvoda, orvos, gyerekorvos, gyógyszertár, minden infrastruktúra. A falusi csok bevezetése után pedig reményeink szerint minden adott lesz ahhoz, hogy nálunk vásároljanak ingatlant a családosok – jelenti ki dr. Orosz Zsolt, a 3677 lélekszámú Hernádnémeti első embere. Hozzáteszi: vannak eladó ingatlanok, méghozzá jó áron, az önkormányzat pedig a saját rendelete alapján 300 ezer forintos életkezdési támogatással is segíti a beköltözőket, ami szintén vonzó lehet. A 2015 előtti nagyobb lakosságszám-csökkenést sikerült is megfékezni, és a növekvő gyereklétszám okán új bölcsődeépületet is terveznek.

A több mint 1800-as lélekszámú Aszalón eddig sem panaszkodtak, ha ingatlant szerettek volna eladni, de a falusi csokot itt is várják.

– Eddig is igénybe vették már a településen a csokot, szívesen vásárolnak itt ingatlant a helyi fiatalok és beköltözők is. Jöttek ide az utóbbi években Halmajról, Szikszóról, de Miskolcról is családok – magyarázza dr. Mészáros István polgármester.

A változástól ő is azt várja, hogy a fiatalok, a családok még szívesebben választják Aszalót otthonukként, amelyhez igyekeznek minden infrastruktúrát megteremteni, így például itt is bölcsőde épül az idén.

Megállhat a fogyás

– Vannak eladó házak a településen, és olyan ingatlanok is, amelyekben több generáció vagy család él együtt, eléggé szorosan. Így azt reméljük a falusi csok bevezetésétől, hogy több családnak lesz lehetősége önálló otthont teremteni, és így javul majd a településen élők életkörülménye, miközben üres házak sem lesznek – mondja Takács Krisztián, a háromszáz feletti lélekszámú Korlát vezetője.

Náluk tehát elsősorban a megtartó erőben játszhat szerepet az új támogatás, amely megállíthatja a vidékre jellemző népességfogyást.

Forrás: www.boon.hu

► KÉRJÜK OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK! HOZZÁSZÓLNI LENTEBB TUDSZ!

SZÓLJ HOZZÁ


Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Ne felejts el Kedvelni minket!