Hármasikreket fogadtak örökbe, aztán az orvos EZT mondta nekik

Hármasikreket fogadtak örökbe, aztán az orvos EZT mondta nekik

Andy és Sarah Justice évek óta szerettek volna gyereket, de hiába próbálkoztak. Végül feladták a reményt, és úgy döntöttek, örökbe fogadnak egy...

Andy és Sarah Justice évek óta szerettek volvolna gyereket, de hiába próbálkoztak. Végül feladták a reményt, és úgy döntöttek, örökbe fogadnak egy kisbabát, akit egy béranyával szerettek volna kihordatni. Az első ultrahangon ki is derült, hogy a béranya terhes – hármas ikrekkel! A házaspár persze ledöbbent, de nem is lehettek volna boldogabbak, amikor megszületett 3 apró  gyermekük – egyenként másfél kilóval.

Sarahnak rosszullétei voltak, ezért elment orvoshoz. Kiderült, hogy annyi évnyi próbálkozás után terhes lett – ráadásul ikrekkel! Sarah-ék nagyon örültek, de persze be is pánikoltak egy kicsit. Kevesebb mint egy év alatt 2 főről 7 fősre duzzadt a család. Egy hét alatt 84 üveg és 300 pelenka fogy el! A szülőknek nem sok idejük jut aludni, és állandóan tele van a kezük, de elmondásuk szerint nem is lehetnének boldogabbak.

A gyerekekre áldásként tekintenek, és hozzáteszik: Istennek nagyon jó humorérzéke van.

Forrás: www.ilyennincs.com

► KÉRJÜK OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK! HOZZÁSZÓLNI LENTEBB TUDSZ!

SZÓLJ HOZZÁ


Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Ne felejts el Kedvelni minket!