Sohasem szerettem a céklát, de mióta megkóstoltam ezt a salátát, egyszerűen rajongok érte!

Sohasem szerettem a céklát, de mióta megkóstoltam ezt a salátát, egyszerűen rajongok érte!

Nagyon nehéz elképzelni a szláv konyhát cékla nélkül. A régmúlt századokban is használták, igaz akkor, mint gyógyszerként, tekintettek rá. Végtelenül...

Ráadásul még a levele is felhasználható, mely a közeli rokon mángoldéhoz hasonló.

Hála a céklának, a testem hemoglobin-szintje helyreállt, kigyógyultam a gyomorhurutból, visszatért az étvágyam, sokkal vidámabbnak, fittebbnek érzem magam, és a vérnyomásom is csökkent, így sokkal kevesebb gondot okoz már.

Őszintén szólva, soha sem szerettem a céklát és a sajátos mellékízletét. Éppen ezért a céklát, minden valós érdemei ellenére undorral ettem. Ez az egész életem során végig így volt, egészen a közelmúltig. Kiderült, hogy nagyon finom ételeket lehet készíteni belőle, csak egy dolgot kell mindig szem előtt tartani: a céklát kizárólag nyers formában kell fogyasztani. Itt azonban felmerül a kérdés, hogy fogyasztják-e egyáltalán a nyers céklát? De még hogy!

Az orvosok javaslata szerint nem érdemes a nyers céklára előítélettel tekinteni. Azok, akiket nem visz rá a lelkük, hogy megkóstolják a nyers céklát, nem is tudják, milyen finomságról mondanak le önként! Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a céklát azonmód kell fogyasztani, ahogy felszedtük a földből, hiszen rengeteg módszer, illetve hozzávaló van, amivel kellemessé lehet tenni az ízét. Sok recept ismert, ezek jó része saláta, amelyek közül nem egy szerepel az alább leírtakban is.

Saláta nyers céklából

Ez az egyszerű és egészséges friss céklasaláta néhány perc alatt elkészül, és az íze ad egy különleges jelleget a megszokott ebédnek, illetve vacsorának. Az ilyen könnyű salátát jellemzően zsíros, nehéz ételekhez ajánlják, szolgálják fel, mert segít az emésztés javításában.

Hozzávalók:

  • egy cékla
  • 10 dkg dió
  • három gerezd fokhagyma
  • egy sárgarépa
  • három evőkanál majonéz

Elkészítése:

  • Hámozzuk meg a sárgarépát és a céklát, majd egy reszelőn reszeljük le.
  • A kapott zöldségkeverékbe reszeljük bele a fokhagymát.
  • Turmixgéppel aprítsuk meg a diót, vagy húsdarálón daráljuk le.
  • Adjuk hozzá a darált diót a zöldségkeverékhez, végül pedig öntsük rá a majonézt.

Első pillantásra ez a saláta egyszerű és nem igazán tűnik laktatónak, ennek ellenére kifejezetten gazdag ízvilág jellemzi. A dió, a fokhagyma és a cékla tökéletesen kiegészítik egymást.

Saláta friss céklából és almából

Ez a zöldséges-gyümölcsös saláta különösen azok körében örvend nagy népszerűségnek, akik fogyni szeretnének és diétáznak. Emellett bővelkedik a vitaminokban, és az édes-savanykás alma a salátát levessé teszi, kiegészítve a cékla jellegzetes ízét.

Hozzávalók:

  • egy cékla
  • három evőkanál citromlé
  • két közepes méretű alma
  • egy evőkanál méz
  • egy evőkanál növényi olaj
  • zöldségzöldje (petrezselyemzöldje, kapor, bazsalikom)

Elkészítése:

  • A céklát hámozzuk meg, az almát azonban nem feltétlenül kell, azonban mindkét összetevőt reszeljük le.
  • Adjuk hozzá a mézet, a citromlével locsoljuk meg, hagyjuk 10 percig, hogy összeérjenek az ízek.
  • Végül adjuk hozzá a növényi olajat és a zöldségzöldjét is, kissé sózzuk meg.

Ízlés szerint adhatunk hozzá hagymát, illetve foghagymát is, én azonban ezt a friss, savanykás-édeskés változatot részesítem előnyben. Egyébként ha a céklával való foglalkozás közben pirossá színeződik a kezünk, a citrommal, citromlével átdörzsölve megszüntethetjük azt.

Saláta friss céklából és káposztából

Régebben mindenki nagy kedvence volt az úgynevezett „Kefe”-saláta. Nevét onnan kapta, hogy a magas zöldségtartalma miatt valóságos kefeként távolítja el a salakanyagot és a méreganyagot a szervezetünkből. Ez a saláta is megérdemli, hogy helye legyen eétrendünkben.

Hozzávalók:

  • egy cékla
  • 20 dkg fejes káposzta (fehér)
  • három evőkanál lenolaj
  • egy karalábé
  • két alma
  • egy evőkanál citromlé

Elkészítése:

  • Reszeljük le a karalábét, céklát és az almát.
  • Leheletvékonyra szeleteljük fel a fejes káposztát.
  • Keverjük egybe a fenti hozzávalókat, locsoljuk meg a citromlével.
  • Végül adjuk hozzá a lenolajat, ízlés szerint díszítsük egyéb zöldségekkel.

Ez a saláta segít megszabadulni számos, olyan betegségtől, mely az emésztési problémákkal van összefüggésben. Ha úgy gondoljuk, az összetevők megváltoztathatóak. Például, kicserélhetjük a karalábét retekre, így a saláta még lédúsabb lesz.

Saláta friss céklából, joghurttal

Ezt az ételt joggal nevezték régen a szépség salátájának. Ha rendszeresen fogyasztasz ilyen salátát, javulni fog bőröd anyagcseréje, melynek következtében az tisztulni fog és helyreállíthatod az egészséges arcszínt.

Hozzávalók:

  • 15 dkg aszalt szilva
  • 10 dkg dió
  • egy édesebb cékla
  • 150 ml joghurt
  • egy evőkanál méz

Elkészítése:

  • Attól függően, hogy mennyire száraz az aszalt gyümölcs, 30-40 percig gőzöljük az aszalt szilvát.
  • A céklát reszeljük le, vágjuk apróra a formáját visszanyert aszalt szilvát. Keverjük össze a fenti hozzávalókat.
  • A diót vágjuk apróra, és adjuk a fenti keverékhez.
  • Végül csurgassuk rá a mézet, majd öntsük rá a joghurtot.

Hidd el, ez a saláta elképesztően ízletes és kivételes táplálkozási értékkel bír. Az egyik legjobb módja, hogy megszeressük a céklát, és ezzel egyidejűleg arcbőrt megfiatalítva javítsunk a megjelenésünkön is.

Saláta friss céklából, sajttal

A végére majdnem elfelejtettem a kedvenc céklasalátámat! A cékla édességét kiegyensúlyozza a sós sajt, ez a pikáns kombináció nem hagy senkit sem közömbösen! Emellett kitűnő köret a főételekhez, de akár önállóan is megállja a helyét az étrendünkben.

Hozzávalók:

  • két kisebb cékla
  • két sárgarépa
  • három gerezd fokhagyma
  • 15 dkg feta sajt, vagy lágy moldáv sajt
  • két evőkanál tejföl
  • só, bors, és zöldségzöldje

Elkészítése:

  • Először, mint általában, megpucoljuk a zöldségeket.
  • A céklát és a sárgarépát reszeljük le.
  • A fokhagyma levét nyomjuk ki és csorgassuk rá a fentiekre.
  • A sajtot vágjuk is kockákra.
  • Egy salátástálban keverjük össze a hozzávalókat, adjuk hozzá a tejfölt is, sózzuk, borsozzuk, és végül hintsük meg apróra vágott zöldségzöldjével.

A nyers céklából és a sajtból készült saláta alapvetően e két fő összetevőből áll. Kipróbálhatod a különböző változatokat, hozzáadva diót, hagymát, növényi eredetű olajat a tejföl helyett stb.. Egy új nap, egy új saláta! Ezzel a módszerrel egész héten fogyaszthatod a korábban nem kedvelt növényeket, és érezni fogod, milyen pozitív hatással lesznek azok az egészségedre.

A cikknek még nincs vége, lapozz! Következő oldal

Nagyon nehéz elképzelni a szláv konyhát cékla nélkül. A régmúlt századokban is használták, igaz akkor, mint gyógyszerként, tekintettek rá. Végtelenül lehetne sorolni a cékla emberi szervezetre gyakorolt jótékony tulajdonságait, hatását. Említhetnénk például, hogy ez a növény igencsak gazdag kalcium-, vas-, A- és C-vitamin-, rost-, mangán- és a káliumforrás.

► KÉRJÜK OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK! HOZZÁSZÓLNI LENTEBB TUDSZ!

SZÓLJ HOZZÁ


Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Ne felejts el Kedvelni minket!